8pont8 SHOW – első képes, beszámoló

#nyolcpontnyolc parti néven hirdettük meg a nyár végén első csapat rendezvényünket.
Már akkor tudtuk, hiszen tervezés alatt állt, hogy teljesen új megjelenéssel, új modern logóval, színvilággal, weboldallal és nem utolsó sorban egy vadonatúj koncepcióval lépünk növember 25-én csapatunk érdeklődő tagjai elé.

A legnagyobb elismerés, őket illeti!

Azokat az embereket, akik úgy áldoztak pénzt, egy egész szombatot az idejükből, úgy vállalták a messzi városokból való utazást, hogy pontosan nem tudhatták, mit kapnak majd cserébe.

A rendezvény azzal indult, hogy a korábban megismert kék-narancssárga színvilág a tévékből megismert adásszünetek, korábban a csatorna váltások közötti zajos kép mögött eltűnt a régi színvilág és lassan kirajzolódott az új logó és az új színek. (Milyen érdekes, hogy egy nappal később a Forma1 utolsó futama után hasonló képi megoldással került elő a versenysorozat új logója.)

A rendezvény előadói mindannyian hozzátettek az új márka indulásához

Óriási köszönet Kócsó Lászlónak és Kócsó-Fodor Anikónak, Faragó Istvánnak és Faragóné Keserű Juditnak, Zilahi Krisztiánnak, Tóth Tamásnak, Nyíri Zoltánnak, Nádasdi Jánosnak, a rendezvény moderátorának, Janzsó Szilárdnak és a az új márka, a 8pont8 megálmodóinak a csapat vezetőinek, Specht Józsefnek és Specht Valinak.

Ebben a bejegyzésben néhány képet mutatunk a rendezvényről. További részletesebb beszámolók várhatók. 🙂

A következő 8pont8 SHOW 2018. február 03-án lesz. Főelőadónk akkor Nyíri Zoltán lesz. A részleteket és a helyszínt ide kattintva lehet megismerni.

A művészi fotókért köszönet Pénzes Kristófnak!

1 thought on “8pont8 SHOW – első képes, beszámoló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.